Tájra fel! vetélkedő
Részletek
A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia, a Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett részlegének 3. évfolyamos diákjai részt vettek 2016. október 7-én a Győrben megrendezésre kerülő Tájra fel! elnevezésű vetélkedőn.
A honismereti versenyt a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara, a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesülete, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság, valamint a Felvidéki Értéktár Bizottság hirdette meg és szervezte.
A verseny célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék szűkebb és tágabb hazájukat: Győr-Moson-Sopron megye és a Felvidék tájegységeit, művészettörténetét, irodalmát, népművészetét, természeti értékeit, gasztronómiáját és az aktív turizmus lehetőségeit.
A Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett részlegének csapata díjat vesz át.
Létrehozó: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet
Tájra fel! vetélkedő
Részletek
A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia, a Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett részlegének 3. évfolyamos diákjai részt vettek 2016. október 7-én a Győrben megrendezésre kerülő Tájra fel! elnevezésű vetélkedőn.
A honismereti versenyt a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara, a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesülete, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság, valamint a Felvidéki Értéktár Bizottság hirdette meg és szervezte.
A verseny célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék szűkebb és tágabb hazájukat: Győr-Moson-Sopron megye és a Felvidék tájegységeit, művészettörténetét, irodalmát, népművészetét, természeti értékeit, gasztronómiáját és az aktív turizmus lehetőségeit.
Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia másik csapata díjat vesz át.

Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia csapata díjat vesz át.
Létrehozó: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet
Takács Gyula
Részletek
Járási Nótaénekes Találkozó – Alistál
Létrehozó: Csemadok TV Dunaszerdahely
Tallósi Esztrádcsoport
Részletek
Esztrádcsoportok XI. területi seregszemléje Nagyfödémesen
Létrehozó: Csemadok Galántai Területi Választmánya

Tallósi Impulz táncegyüttes
Részletek
Csemadok – 60. Galántai területi ünnepség
Létrehozó: Csemadok Galántai Területi Választmány
Talpasok Kara
Részletek
XXVII. Vág-menti találkozó
Létrehozó: Csemadok Művelődési Intézete
Tánc Huszár Kata vezetésével
Részletek
Boszorkány és varázslóképző napközis tábor, 2011
Létrehozó: Csemadok Művelődési Intézete